„Barbara, írd a csekket!” | Vezérfonal #44

Igazad van, de mindenki más téved? Oké. És a tetteid mit mesélnek?

Ez a Vezérfonal: az Onlife vezetői hírlevele. A mai levélben kiváló szakembereket és könyvet ajánlok, két élménybeszámolót osztok meg veled, és megírom, miért tegyük oda a pénzünket, ahová a szánkat.

Ajánlom neked az Onlife barátait

Az előző hetekben több önéletrajzot is kaptunk kiváló vezetőktől és szakemberektől, akiket bátran ajánlunk a figyelmedbe.

Kehy Zoltán ügyfelünk és barátunk Key Account Managerként és értékesítési vezetőként vitt sikerre csapatokat szolgáltatási piacon, B2B területen. Segíts megtalálni következő pozícióját, vagy igazold le te a csapatodba! Az önéletrajzát itt találod, hivatkozz ránk bátran, és kérlek, nyomj egy lájkot a posztjára LinkedInen. Az önéletrajzot innen tudod letölteni.

---

Egy másik kedves ügyfelünk, Bényei Csenge írt az Onlife Kör Discord-csatornára édesanyja kapcsán, akinek augusztus 1-gyel bezár a munkahelye:

„Ha tudtok a cégeteknél valamilyen lehetőség gazdasági területen, adminisztrátori, ügyintézői szinten, egy nagyon fiatalos, végtelenül precíz és nagy munkaterhelést elbíró, nagy felelősségtudattal rendelkező hölgynek, aki nagyon-nagyon szeretne végre egy tisztességes munkahelyet, kérlek, keressetek

Eddig postavezetői feladatokat látott el, az auditorok szerint az ő postájuk volt az egyik legprecízebb az országban ami nagyrészt neki köszönhető, szinte soha nem találtak szabálytalanságokat, hibákat. Jól tűri a monotonitást, kezeli az Excelt felhasználói szinten, gyorsan megtanulja az egyedi vállalatirányítási rendszereket is, jól kezeli a változásokat. Régebben gazdasági ügyintézőként is dolgozott, így egy pénzügyi asszisztensi feladat sem állna messze tőle. A partnerek nagyon szeretik, magas szintű vevőközpontúság jellemzi. Az alábbi lokációk lehetnek érdekesek számára: Zsámbék és környéke, Budaörs, Törökbálint, Érd, Budapest budai oldala, esetleg Csepel környéke.”

---

Egy további ügyfelünk (aki egyelőre névtelen szeretne maradni, de kérésre összekötünk vele) szintén váltást tervez a következő hónapokban. Szoftercsapatok vezetőjeként dolgozott az előző 10 évben (Head of Product Development, Department Lead, Development Lead), frontend és backend területen egyaránt, agilis szemlélettel, üzleti tapasztalattal.

Ha érdekel, írj a hello@onlife.academy címre, és összekötünk velük.

„Barbara, írd a csekket!”

Nem irigylem a munkatársaimat és a családomat, amikor rákattanok valamire. A családi nyaraláson pont ez történt: 6-8 órányi monoton autóvezetés közben több száz Shark Tank pitchet hallgattam végig, életemben először.

Berze Márton

már ismeri ennek súlyos következményeit: azóta minden új podcast epizódban, a mastermind találkozókon, a meetingjeinken, sőt, még a hatalomtechnikai mesterkurzuson is unalomig ismétlem a Shark Tank-példákat.

Az amerikai műsor egyik legizgalmasabb zsűritagja a kanadai üzletember, Kevin O’Leary. A DiSC alapján ízig-vérig piros befektető, aki kőkeményen és egyenesen mondja a vállalkozók szemébe: „Emberiség elleni bűncselekmény ennyi veszteséget összehozni. Gyűlölöm az ötleted.”

Ha túl durvának találod ezt a mondatot, nem vagy egyedül. Legalább tízszer fordult elő, hogy Kevin brutális visszautasítása után a mellette ülő Barbara Corcoran a következőt mondta: „Nem értek egyet Kevinnel. Szerintem fantasztikus az ötlet, és ti is nagyon jó csapat vagytok, jó a termék is…”

O’Leary ezután oldalra fordul, és a következőt mondja a tőle megszokott nyers stílusban:

„Barbara, írd a csekket!”

Barbara természetesen nem ír csekket. Miután elmondja a felvezetőt, lényegében megismétli, amit Kevin mondott a vállalkozóknak (sokkal enyhébben), majd kiszáll a játékból. Nem tesz pénzt az üzletbe.

Ez a jelenet jutott eszembe, amikor a minap egy kifakadást olvastam az RTO (Return To Office) kapcsán.

„Mindenki hülye, aki visszarendeli az embereit az irodába!” – szólt a poszt, ennél kicsit részletesebben.

Egyrészt, meglepődtem, hogy néhányan még mindig ennyire élénken részt vesznek ebben a vitában. Nem futott le már ez a vita 1-2 évvel ezelőtt? Azóta az irodába visszatérés nyers tény: a világ nagy része visszatért a 2020 előtti kerékvágásba, egy kis hibriddel megfűszerezve.

Másrészt, rájöttem, hogy nem érdekel. Nem érdekel a véleménye, mert nem számít a véleménye. (Akkor sem számítana, ha az ellenkezőjét mondaná.) Ne érts félre: az én véleményem sem számít. Az egyetlen dolog, ami számít:

„Barbara, írd a csekket!”

Úgy véled, hogy a távmunka a jövő, mert a világ legjobb szakemberei csak távmunkában lesznek hajlandóak dolgozni? Úgy gondolod, hogy a valódi tehetségeket nem éri majd hátrány az előléptetéseknél, fizetésemeléseknél, ha nem járnak be az irodába? Úgy látod, hogy a távmunka nemcsak nem hátráltatja, hanem elő is segíti az innovációt? A jövő a négynapos munkahét, mert mindenki sokkal hatékonyabb így?

Elő a csekkfüzettel, Barbara: rátaláltál életed befektetésére! Már ma dönthetsz úgy, hogy:

• otthagyod a jelenlegi munkahelyed, és keresel egy full remote pozíciót, ahol senkinek nem kell érvelned a távmunka előnyeiről, és az iroda borzalmáról;

• megszabadulsz minden befektetésedtől, ahol irodába kényszerítik az embereket: ehelyett csak olyan részvényeket vásárolsz, ahol távmunkában dolgoznak a kollégák;

• indítasz egy vállalkozást, ahol bevezeted a négynapos rugalmas munkahetet távmunkában, átlátható és nyilvános fizetésekkel, lapos és hierarchiamentes szervezettel;

• keresel egy ilyen vállalkozást, és betársulsz oda tulajdonosként és kollégaként, hogy együtt verjétek meg a 20. században ragadt, idióta, régimódi, kontrollmániás versenytársakat.

Angolul erre azt mondanák: „Put your money where your mouth is.”
Vagy talán még helyesebben: „Put your mouth where your money is.”

A beszéd olcsó. A vélemény nem kerül sokba. Én is csodáltam az önkiszolgáló kasszasort a Tescóban („Milyen hatékony! Milyen modern!”), ameddig rá nem jöttem, hogy a hűtős áruval telepakolt bevásárlókosárral csak ilyen kasszához állhattam be Budaörsön. Fél óra volt. Azóta elkerülöm a környékét is.

A vállalkozók és vállalatvezetők megírták a csekket. Egyesek az irodai jelenlétnek, mások a hibrid munkának, a harmadik csoport pedig a rugalmas távmunkának írt csekket. Mindhárom választást tisztelem, mert a saját bőrüket viszik a vásárra.

Ha úgy látod, hogy rossz lóra tettek: örülj neki! Hiszen épp most láttál meg egy piaci rést, ahova betörhetsz. Hatékonyabban, alacsonyabb pénzért hozhatod el a legjobb embereket bárhonnan? Jobban dolgoznak majd nálad a négynapos munkahét során, távmunkában? Drámai a növekedés? Itt a tökéletes versenyelőny receptje! De ha ezt komolyan gondolod, akkor jön a következő lépés:

„Barbara, írd a csekket!”

Visszakaptam a hitemet

Ritkán járok üzleti rendezvényekre. Túl sokszor égettem meg magam velük, épp ezért rendkívül válogatósak vagyunk abban, hogy hova megyünk résztvevőként, vagy előadóként.

Az előző hónapban azonban két konferencia is olyan magasra tette a lécet, hogy muszáj írnom róluk.

XI. Nemzetközi Lean Konferencia és Katie Anderson felvezető workshopja

Képzeld magad elé a helyzetet: a próbaidődet töltöd egy autógyártó cégnél, ahol irodai munkát végzel majd, de az első hónapokban a szalag mellett dolgozol. Miért? Mert a vállalat fontosnak tartja, hogy beleláss az értékteremtő folyamataikba, backoffice munkatársként. Az egyetlen dolgod, hogy az autó festéséhez szükséges két dobozt összeöntsd: a festéket és az oldószert.

Egyik nap hangos kiáltozásra leszel figyelmes a gyártósoron: azt kiabálják, hogy a festék lefolyik! Nem ragad meg az autón. Valamit elrontottál. A kollégáid végignézik, ahogyan száz autóról csepeg le a festék. Egy örökkévalóságnak tűnik, míg a főnököd odaér hozzád. Mi jár a fejedben? „Ki fognak rúgni. Nekem végem. Ennyi volt. Miért nem figyeltem jobban?”

A konferencia főelőadója, Katie Anderson ezzel a történettel nyitotta előadását. A sztori főszereplője, Isao Yoshino élte át ezt a Toyotánál. Ahogyan a főnöke reagált a hibájára, nemcsak őt, hanem a konferencia közönségét is meglepte. Egyrészt, kiderült, hogy a festékdoboz és az oldószeres doboz szinte teljesen ugyanúgy néz ki: nem csoda, hogy a fiatal Yoshino elkövette ezt a hibát. A főnöke nem kiabált, sőt, megértő volt. Nem az egyént hibáztatta, hanem felelősséget vállalt a folyamatért.

De történt ott valami más is, ami igazán meglepő. Kitalálod, hogy mi? Írd meg válaszlevélben (hello@onlife.academy), a következő Vezérfonalban megírom a megoldást.

Katie Anderson könyve, előadása, és workshopja egyetlen téma köré szerveződött: a tanulás. Hogyan segíthetjük az embereinket abban, hogy tanuljanak – és hogyan tanulhatunk eközben mi magunk is? Ennek legfőbb eszköze a kérdezés – de nem akármilyen kérdezés! A sugallmazó, irányított, vagy épp álkérdések alig segítik a tanulást, hiszen ezekkel is megmondjuk a csapattagunknak, mit tegyek. Átvesszük tőle a gondolkodás felelősségét. Katie kulcsgondolata:

„Do not own the thinking: own the thinking process!”

Azaz: ne gondolkozz a csapattagjaid helyett, hanem arra figyelj, hogy ők maguk alaposan végiggondolják a kérdéseket! A kettő között radikális különbség van. Előbbi esetben te gondolkozol, ők végrehajtanak. Utóbbi esetben te csak azt biztosítod (és várod el), hogy ők maguk helyesen, és minden oldalról végiggondolják a kérdést. A gondolkodási folyamatuk érdekel, erre figyelsz.

A konferencián nemcsak résztvevőként voltunk jelen: két szekcióelőadást tartottunk a One On One megbeszélésekről, ahol több mint 50-en vettek részt különböző KKV-któl és nagyvállalatoktól. Örülök, hogy több Kör-taggal is találkozhattunk! A szekcióban társelőadónk volt Szatmáry Gergely, az E.ON egyik vezetője (Head Of Back Office for Distributon System Operators), aki egy évtizede használja a One On One megbeszéléseket. Gergő, köszönjük, hogy megosztottad ezeket a tapasztalatokat a közönséggel!

A szervezésért gratulálunk Molnár Szabolcsnak, Antal Ágnesnek (aki a mi szekciónkért felelt), és a LEI Hungary teljes csapatának. Kedves tagjaink: ne hagyjátok ki a LEI rendezvényeit, találkozzunk itt legközelebb!

BA Bridge Konferencia

A módszertanok lekötöznek vagy megmentenek? Így tudnám összefoglalni az in[sprl] által szervezett konferencia kulcskérdését. Mire jó, ha módszertanok mentén dolgozunk, hogyan válasszunk módszertant a munkánkhoz, és hogyan kerüljük el, hogy a módszertanunk rabszolgáivá váljunk?

Kedves ügyfelünk, Gintl-Reszegi Marcsi meghívására keveredtem a Business Analysteknek szóló rendezvényre – és már az első előadásban kiderült, hogy jó helyen vagyok. A nyitóelőadásban ugyanis Marcsi bemutatta, hogy az üzleti elemzés egy gondolkodásmód, amely az élet egészen különböző területein lesz számunkra hasznos. (És valóban: sok menedzser tanulhat abból, ahogyan egy jó business analyst a problémákhoz közelít.)

A nap csúcspontja számomra Rékási Evelyn előadása volt, aki egy módszertani konferencián az emberek fontosságáról beszélt. Ez az első: az ember. Miután megismered az embereket, utána gondolkozz módszertanokról.

„A módszertan világítótorony, és nem egy meder” – mondta az előadásában, és ezt a hasonlatot én is rendszeresen használom majd. Néhány hónappal ezelőtt ugyanerről beszéltem a Vezetők Vezetője Mesterkurzuson: az ember az első, a rendszerek másodlagosak.

Gratulálok Marcsinak és az in[sprl] csapatának! Ha szoftverfejlesztési területen dolgozol, vagy együttműködsz ilyen csapatokkal, esetleg a csapatodban van Business Analyst, ne hagyd ki a következő konferenciájukat.

Könyvajánló

Hogyan fussunk gyorsabban, mint a villamos – ezzel a címmel jelent meg néhány hete Hűvös Ágnes, a Karson Consulting alapítójának könyve. Ágnes könyve nem a szokványos „üzleti önéletrajz” (a műfaj hallatán valószínűleg felhúzná a szemöldökét is). A leghétköznapibb témákról és élményekről ír: kávézásról, főzésről, villamos utáni szaladgálásról. Három sorral később azonban már az élet értelméről, halálról, boldogságról, veszteségekről beszél. Egy igazi hullámvasút, amiben az olvasó magára ismerhet: ilyen az élet.

A könyv rövid, könnyed, néhány oldalas történetekből és gondolatmenetekből áll, így bátran vidd magaddal tengerpartra, vagy lapozgass belőle a reggeli kávé mellett. Jó szívvel ajánlom. Gratulálok! (A könyvet itt rendelheted meg.)

Barátsággal,
Ungvári Péter és az Onlife csapata