Elf-áradás

„Saját maga is hallotta, hogy hangja vékony és sipító. A Lovasok megálltak, de Frodóban nem volt meg Bombadil ereje. Ellenségei kinevették, harsányan s jéghideg hangon hahotáztak.”

„Veszélyes dolog kilépni az ajtón, Frodó. Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.”

Kedves Barátaim,

Berze Marcival 2017. november 21-én, kedden 18 óra után egy e-mail-marketingről szóló könyv bemutatóján találkoztam először személyesen a Mammut melletti Trombitás étteremben. Rögtön megtaláltuk a közös hangot: mindkettőnket érdekli a politika, a társadalomtudományok, és szeretjük a Gyűrűk urát is. Pár hónap múlva kollégák lettünk, két évvel később már az új marketingügynökségünket terveztük, Marci ügyvezetésével. Komoly (de egyszerű) üzleti és értékesítési terv, javadalmazási rendszer, szindikátusi szerződés készült – pont úgy, ahogyan egy céget indítani illik.

Én eközben hetente rágtam a fülét egy másik témával: ez a menedzserek oktatása, vezetőképzés. „Itt van ez a Manager Tools, be kellene hoznunk Magyarországra. Ehhez hasonló szemlélettel és eszközökkel soha nem találkoztam. Ezrek életét és karrierét tudnánk megváltoztatni – ahogyan megváltoztatták az enyémet is.”

Pár hónap múlva elindult az Onlife Podcast, amely hetekkel később már az üzleti toplisták élére került. (Micsoda öröm, hogy többen, akik ezt a levelet olvastátok, egészen 2020 augusztusától velünk vagytok!)

Egy évvel később (a pénzügyileg bukó II. Onlife Üzleti Konferencia után) a 11. kerületi Auguszt cukrászdában Marci felvetette: „Hagyjuk az ügynökségi munkát. Fókuszáljunk a menedzsmentre.” Pont az ellenkezőjére számítottam: arra, hogy a bizonytalan menedzsment témát levágjuk, és a nyereséges, stabil, bejáratott marketingprojekteket visszük tovább. Azt, amiben már jók vagyunk – ellentétben a menedzsmenttel és tréningpiaccal, ahol látszólag minden ellenünk szólt. Mégis, valami vonzott ebbe az irányba: láttuk az értelmét, láttuk a hatását, és szerettük a hallgatóságot (és szeretjük mind a mai napig). Ez utóbbit sohasem szabad alábecsülnie annak, aki képzéssel foglalkozik.

„Ha még egyet lépek, messzebb leszek az otthonomtól, mint valaha.”
Csavardi Samu

Marci pedig bátor volt, és lépett – hamarabb, mint én. Azóta a The Underground Agency Kft. már csak a számlákon szerepel, mindenhol máshol a nevünk: „Onlife”. (Ha felülnék a nosztalgiavonatra, elmondanám, hogy ez is Marci ötlete volt még évekkel korábban, de ezt majd megírja ő, ha akarja.)

Az indulás óta eltelt hat évben kollégákból üzlettársak, üzlettársakból pedig barátok lettünk, és ezért rendkívül hálás vagyok. Voltak pillanatok, amelyekben ez a barátság tartotta össze a céget. Sok-sok „sikeres kudarcunk” volt ugyanis az évek alatt. Siker, mert a közönség értékelte. Kudarc, mert a várt pénzügyi sikert nem hozta. Az elfáradás és megakadás után jött a beszélgetés, az új lendület, az új elrugaszkodás. Majd ismét. Majd ismét. És ismét.

Egy éve, 2024 év végén jött a legutóbbi ilyen elrugaszkodás, ahol az Onlife mellett mindketten mellékállást vállaltunk. Elfáradtunk, de szeretjük az Onlife-ot, szeretjük az ügyfeleket, és hiszünk mindabban, amit képviselünk, úgyhogy csináljuk – de kicsit alacsonyabb fokozaton. Emlékszem, ahogyan egy évvel ezelőtt azt mondom Marcinak: „Figyelj, ebből kétféleképpen jöhetünk ki. Az egyik, hogy szép lassan elindul felfelé a cég. A másik, hogy az egyik megbízód rájön, hogy milyen zseni vagy, és eligazol téged.”

Utóbbi valósult meg: 2026 januárjától Marci új munkahelyen kezd, és leteszi az Onlife társ-ügyvezetői és podcastházigazdai feladatait.

Közel 500 podcastadás, 5 nagy és számtalan közös konferencia, 250+ One On One megbeszélés, sok-sok kávé, Messenger üzenetváltás, és hosszú órákig tartó filozofálás után a barátság marad, de a közös munka véget ér. Köszönök mindent, Marci. (Itt nem írok többet, máshol már megírtam. Írjatok neki ti is: marci@onlife.academy)

Fontos: az Onlife 2026-tól is megy tovább.

Több fejlesztési és képzési folyamat fut jelenleg is, ezeket viszem tovább teljes erőbedobással, változatlanul.

Az Onlife Kör keményebb dió. Ennek átgondolásához egy kis időre van szükségem. Hat év után még változás nélkül is hasznos volna némi alkotói szabadság (magam is megdöbbentem, mennyit írtam / beszéltem az előző években), hát még így. Ez a személyes elfáradás miatt azért is hasznos, mert ugyanezt az elfáradást érzékelem az online tartalmak terén. A decemberi Onlife Menedzsment Meetupon részletesen is meséltem erről: minden korábbinál nagyobbra értékeljük az emberi kapcsolódást.

Amit most látok a jövő kapcsán:

• A műsoraink legalább annyira a beszélgetős formátum, mint a tartalom miatt működtek. Nem fogom egyedül folytatni úgy, „mintha mi sem történt volna”.

• Interjúműsort nem tervezek indítani, de időnként lesznek ilyen tartalmak (épp január elejére időzítettem két ilyen adást).

• Több időt szeretnék személyes konzultációkra, mastermind csoportokra, és meetupok szervezésére szánni – akár offline, akár online.

• Emellett persze a podcastokban és online tartalmakban is látok értéket, de valószínűleg más formátumban.

Megköszönöm, ha január 20-ig megosztod velem üzenetben, hogy mi volt számodra értékes az adásokból, és mit látnál szívesen a Körben 2026-tól: hello@onlife.academy

Mivel ebben a hónapban nem érkeznek új tartalmak, minden aktív előfizetőnek jóváírtam az imént egyhavi tagságot. (Az éves tagságok így egy hónappal hosszabbak lesznek.)

Most pedig átadom a szót Marcinak, a zárszó előtt:

---

Berze Marci levele

Kell-e még valamit mondanom, Peti? Azt hiszem, mindent (és még egy picit többet is) kiírtunk magunkból és belemondtunk a mikrofonba az elmúlt szűk 6 évben. Nem tagadom, büszkeséggel tölt el, ha visszagondolok a megtett útra, a sok sikeres kudarcra és kudarcos sikerre, a szenvedéllyel leütött karakterekre és lelkesedéssel kimondott szavakra – nyugodt a lelkiismeretem, mert úgy érzem: teljeset alkottunk.

Így nem maradt más hátra, mint a meghajlás.

Meghajlás előtted, Peti, akinél okosabb és tisztességesebb emberrel még nem találkoztam életem 36 évében. Imádtam a veled való közös munkát, a lehetetlen könyvajánlóidat, a recsegő favicceidet, de leginkább, leginkább csak hallgatni téged, amikor hangosan gondolkodsz, fejből idézel általam soha nem hallott szerzőket, vagy egyszerűen csak mesélsz, ahogy csak a legnagyobbak tudnak. Megtiszteltetés, hogy kollégák voltunk, bajtársak lettünk és barátként zárjuk ezt a fejezetet.

Meghajlás a partnereink és korábbi munkatársaink előtt, akik az első Onlife konferenciától a (nekem utolsó) decemberi meetupig hozzátettek egy-egy pixelt a teljes képhez. Nem megyek bele névsorolvasásba, mert biztosan kihagynék valakit, ezért vedd magadra bátran: köszi, ez jó mulatság volt!

És meghajlás a közönség előtt, előttetek. Nélkületek sem elképzelni, sem megvalósítani nem tudtuk volna mindazt, amit elértünk. Az Onlife-ot ti tettétek lehetségessé, alkalmanként elsöprően sikeressé, mindig izgalmassá, élővé, eltéveszthetetlenné, és életem eddigi legfelemelőbb, legizgalmasabb intellektuális kalandjává.

Én ma éjfélkor (vagy ha a kisfiam úgy dönt, este 10-kor, vagy hajnali 2-kor) rátok fogok koccintani.

Mindent köszönök.

---

Ungvári Peti zárszava a poszthoz:

Január 28-án 19 órától Marcival jelentkezünk egy élő beszélgetésben itt a Körben, és a beszélgetésben kiértékeljük az előző éveket, és megválaszoljuk a kérdéseiteket. Ekkor fogom felfedni azt is, hogy a Kör és a podcast milyen formában megy tovább. Ha élő tagságod van, az új koncepciótól függően dönthetsz a folytatásról.

Miért a kötőjel a címben?

Elfáradásról írtam, de amint megírtam a címet, eszembe jutott A gyűrű szövetségének ikonikus jelenete, amikor a beteg, sebesült Frodót a Kilenc Lovas üldözi napokon keresztül, mígnem Völgyzugoly határánál utolérik a Brúinen-gázlónál. A főszereplő elfáradása mégsem jár kudarccal, jön ugyanis az elf-áradás mindent elsöprő ereje, amely lehetőséget ad arra, hogy szereplőink újult erővel folytassák küldetésüket. Kívánom ezt Marcinak, magamnak, és minden kedves hallgatónknak az Újévben:

---

Frodó hallotta, hogy csobban a víz. Ott tajtékzott a lába körül. Azt is érezte, hogy a ló nekirugaszkodik, és kilép a partra, s a köves ösvényen, a meredek oldalban fölfelé küszködik. Túl volt a Gázlón. De üldözői szorosan a nyomában. A kaptató tetején a ló megállt, megfordult, és dühösen fölnyerített. Kilenc Lovas állt lent a parton, s Frodó bátorsága megingott feléje fordított arcuk láttán. Nem tudta, mi tarthatná vissza őket, hogy játszva át ne úsztassanak, akárcsak ő, s ha a Lovasok egyszer átkeltek, úgy érezte, semmi értelme, hogy nekivágjon a hosszú és bizonytalan ösvénynek, amely a Gázlótól Völgyzugolyba vezet. Egy biztos: érezte a parancsot, amely megállásra készteti. Újra fölágaskodott benne a gyűlölet, de arra már nem futotta az erejéből, hogy a parancsnak ellentmondjon

A legelső Lovas hirtelen megsarkantyúzta a lovát. Az megtorpant a parton, és visszahőkölt. Frodó megfeszítette minden erejét, kihúzta magát, és kivonta a kardját. - Vissza! - kiáltott rájuk. - Takarodjatok vissza Mordor földjére, és ne merjetek utánam jönni! - Saját maga is hallotta, hogy hangja vékony és sipító. A Lovasok megálltak, de Frodóban nem volt meg Bombadil ereje. Ellenségei kinevették, harsányan s jéghideg hangon hahotáztak. - Gyere vissza! Gyere vissza! - kiáltották. - Elviszünk Mordorba. -

Takarodjatok! - suttogta ő.

- A Gyűrűt! A Gyűrűt! - kiáltották azok gyilkos hangon, s a vezetőjük már ugratta is be a lovát a vízbe, két másik meg követte.

- Elberethre és a szépséges Lúthienre - mondta ki Frodó maradék erejével, s magasra emelte a kardját - , sem engem, sem a Gyűrűt meg nem kapjátok!

Ekkor a vezér, aki már a Gázló feleútján járt, fenyegetően kihúzta magát a kengyelben, s fölemelte a kezét. Frodó elnémult. Úgy érezte, kiszakad a nyelve, a szíve vadul kalapált. Kardja kettétört, és kiesett reszkető kezéből. A tünde-ló prüszkölve hátrált. A legelső fekete ló már-már kitette a partra a lábát.

E pillanatban bömbölés, zúgás támadt, köveket görgető víz harsogása. Frodó homályosan látta, hogy alant megdagad a folyó, s mederhosszat rohamra indul a hullámok tolldíszes lovassága. Frodó úgy látta, fehér lángok cikáznak a tarajukon, s már - már úgy képzelte, a vízben fehér lovasokat lát, tajtékos nyakú, fehér paripákon. A három lovast a Gázló közepe táján elsodorta a víz, eltűntek szem elől, ellepték őket a haragvó habok. A többiek kétségbeesetten húzódtak hátra.

Eszmélete utolsó maradékával Frodó még hallotta a kiáltásokat, s úgy rémlett, a habozó Lovasok mögött, a túlparton, ragyogó, fehér fényalakot lát, mögötte színtelen apró kis alakok szaladnak, lángokat csóválva, s a lángok vörösen csapnak föl a ködben, mely már-már az egész világot elborítja.

A fekete lovak eszüket vesztve, rémülten szöktek a rohanó árba, hátukon a lovasaikkal. Ahogy tovasodródtak, átható kiáltásaikat elfojtotta a víz robaja. Frodó úgy érezte, elájul, s mintha őt is, ellenségeivel együtt, ellepte s körülvette volna a robaj és zűrzavar. Immár se nem látott, se nem hallott semmit.

Ted Nasmith: Riders at the Ford c. festménye