Harry Potter könyvelője, a Boeing Starliner kudarca, Elon Musk két kérdése | Vezérfonal #47

Hiába mész erőszakmentes kommunikáció képzésre, ha megfő a kollégáid agya nyáron.

Kedves Barátunk,

Ez az Vezérfonal, az Onlife vezetői hírlevele. A mai epizódban lesz szó űrben rekedt utasokról, Elon Musk titkáról, a zseniről, akit senki nem ért meg, és arról, hogy miért válik érthetetlenné szinte minden céges prezentáció. Előkerül még: Szaffi és Harry Potter.

Az első két témát bárki olvashatja, a levél második feléhez viszont csak Onlife Kör tagként férsz hozzá. Próbáld ki itt a tagságot 7 napig:

3 hét múlva itt az V. Onlife Vezetői Konferencia – a First Class jegy mellé hathavi Kör tagság jár. Nézd meg a programot és találkozzunk személyesen szeptember 27-én:

Elon Musk két kérdése

Ma éjjel tér vissza a Boeing Starliner nevű űrkapszulája a Nemzetközi Űrállomásról – legénység nélkül. Az eredetileg nyolcnaposra tervezett útból várhatóan nyolc hónap lesz, és talán a legkínosabb házastársi beszélgetések követik majd.

• Hol voltál, drágám? Azt mondtad, egy hétre lépsz le!

• Ne haragudj, a Nemzetközi Űrállomáson ragadtam…

Az űrhajósokat ráadásul a SpaceX űrhajója hozza haza néhány hónap múlva. A Boeing nem értett egyet a döntéssel: szerintük a kapszula tökéletesen alkalmas lett volna a szállításra. A NASA erre csak annyit mondott:

„Mi a magunk részéről úgy gondoltuk, hogy a Boeing őrülten felelőtlen”.

Akárhogy is van, ez a hiba illeszkedik a Boeing korábbi fiaskóinak sorába, erről a Laza nyakkendő legutóbbi adásában beszélgettünk Marcival.

Miért képes a SpaceX (amely évekkel a Boeing után lépett be az űrpiacra) hazahozni két űrhajóst, miközben a Starliner nem tudja ugyanezt?

A kulcs: Elon Musk, pontosabban, Elon Musk két kérdése.

Tegyünk tisztába valamit: nem vagyok Musk-rajongó. A menedzsmentmódszereinek jó részével nem értek egyet, és az előző években a politikai szerepvállalása miatt képtelenség valós, tárgyilagos képet kapni a munkájáról.

Egy dolgot viszont el kell ismernünk: tudja, kit vegyen fel a cégeibe.

Az előző évtizedekben, amikor az Egyesült Államok (és a teljes nyugati világ) sorra fordult el a gyártástól a szolgáltatóipar, a pénzügyi szektor, és a szoftverfejlesztés felé, Musk sorra csapott le a legjobb emberekre a kemény iparágakból. (Ha érdekel a trend, itt egy kiváló könyv a témában 1999-ből.)

Hogyan? Két kérdéssel. Musk ebben a beszélgetésben elmondja, hogy mindig ugyanazt a két interjúkérdést teszi fel. Nem, nem a „new yorki ablakok számára” kérdez rá – az ilyen okoskodó kérdésekről már évtizede megmondta a Google, hogy nem működnek.

De akkor micsoda Musk két kérdése?

1. „Tell me the story of your life.” Meséld el az élettörténeted. Milyen döntéseket hoztál, és miért hoztad meg ezeket?

2. „Tell me about the most difficult problems you’ve worked on and how you solved them.” Mesélj a legbonyolultabb problémákról, amelyeket életedben megoldottál, és mondd el, hogyan csináltad. Azt mondja, hogy ez a kérdés különösen fontos, mert az a személy, aki VALÓBAN megoldotta ezeket a problémákat, pontosan tudják, hogyan oldották meg. Ismerik a részleteket. Akik csak úgy tesznek, mintha megoldották volna, talán 1-2 szinttel mélyebbre tudnak menni, de utána megakadnak.

Honnan ismerős ez a módszer? Ha részt vettél az Onlife Management Bootcampen, vagy olvastad Az eredményes kiválasztás kézikönyve c. könyvet, akkor pontosan tudod, hogy a kiválasztási módszertanunk erre a két kérdésre épül.

• Mesélj egy kicsit magadról!

• Viselkedésalapú kérdések konkrét helyzetekről, majd szondázó kérdések, ahol a mélyére ásunk annak, amit a jelölt tett.

Ennyire egyszerű. A gyakorlat persze bonyolultabb, de nincs a kiválasztásban semmi mágia, semmi titok, semmi „megérzés”. (Na jó, megérzésből talán van egy kicsi.) Leülteted a jelöltet, és érdeklődve (rendszeresen szondázva!) végighallgatod a (szakmai) élettörténetét. Erről szól az önéletrajz. Erről szól az interjú. És végül erről szól a döntés is.

Minél több kiegészítő módszerrel, kérdőívvel, teszttel, panelinterjúval, AC-val, DC-vel, szituációs gyakorlattal, próbamunkával, személyiségprofillal, horoszkóppal (igen, nem viccelek, ez is új trend) egészíted ki a kiválasztási folyamatot, annál nagyobb az esélye, hogy elveszik a lényeg.

Megismerted a jelölt élettörténetét? A mélyére ástál annak, hogy valóban ő oldotta meg ezeket a problémákat? És ha igen, akkor hogyan?

A fenti eszközök (kivéve a panelinterjút és a horoszkópot) mind hasznosak lehetnek, de ha a végén a baromi hosszadalmas folyamatból kimarad a lényeg, akkor mi értelme?

A lényeg pedig Musk két kérdése.

Mesélj az életedről, és mesélj a problémákról, amelyeken dolgoztál.

Nem mindig a zseni a legjobb tanító

Cormac McCarthy-t az előző évszázad legjobb amerikai regényírójának tartják. Mára sok műve megjelent magyarul, több könyvéből (mint a Nem vénnek való vidék vagy Az út) hollywoodi sikerfilm készült. Egy újságíró egyszer megkérdezte tőle, hogy hogyan képes ennyire erőteljesen írni, honnan fakadnak fel ezek a regények. Egy példázattal válaszolt:

„Ismertem egy fickót Georgiában, akit a legjobb fürjvadásznak tartottak egész Amerikában. Reggeltől estig képes volt lőni, és mindent eltalált, ami csak előtte volt. Az egyik vadásztársa meg is jegyezte: »Nálad jobb vadászt még sohasem láttam. Hogyan csinálod, nyitott szemmel lősz, vagy az egyiket becsukod?« A vadász néma csendben gondolkozott fél percig, majd újabb fél percig, míg végül megszólalt: »Nem tudom.«”

Néhány hónapja beszélgettem Bartha Beával, a Lean Enterprise Institute coachával a munkabetanításról. Bea egyik legfontosabb üzenete az adásban az volt: attól, hogy valaki kiválóan végzi a feladatát, nem biztos, hogy ő lesz a legalkalmasabb a betanításra. Sőt, a kettő gyakran ellent mond egymásnak!

Ritka a zseni, és ritka a jó tanító. Az, hogy a kettő egy személyben lenne megtalálható: még ritkább. A zseni (és érts ide bárkit, aki egy területen nagy teljesítményre, kiemelkedő eredményekre képes) valószínűleg annyira elmélyül a munkájában, a feladataiban, hogy nem gondolkozik rajta, nem alkot elméleteket, egyszerűen csinálja. Nagy erőssége a tapasztalat és tudás, de nehezen tudja ezt hasznossá tenni mások számára. (Ha egyáltalán képes rá.)

A jó tanító ezzel szemben megfigyel, gondolkodik, absztrakt elméleteket alkot, rendszerez, és a végén egy tanítható, másolható modellt ad át a tanítványainak. Előnye, hogy hasznos lesz a tanítása a hallgató számára – nagy nehézsége azonban, hogy épp ezért nem lesz olyan sikeres a munkájában, mint a zseni. (Hogy lehetne, ha ahelyett, hogy a munkáját csinálná, a munkáján gondolkodik?

Részben igaz tehát az a cinikus mondás: „Aki tudja, csinálja, aki nem, az tanítja.”

Mi tehát a megoldás? Az, ha a a zseni és a jó tanító együttműködik. Ha látják egymás értékeit, és kiegészítik egymás munkáját. Erre rájöttek a világ legjobb üzleti iskoláiban, ahol a professzorok rendszeresen hívnak gyakorló vezetőket, döntéshozókat, szakembereket az óráikra. De miért ne történhetne ez fordítva is? Miért ne hozhatnánk mi magunk a céghez a zsenik mellé „professzorokat”? A zseni lövöldözzön a fürjekre – a tanító pedig jegyezze fel minden mozdulatát. Vegye fel videóra, készítsen róla rajzokat, ábrákat, és hívja be a tanórára, hogy a fürjvadász-tanoncok az ábra mellett lássák azt, akiről az ábra szól.

Hogyan hat a hőség az agyra?

Megdöbbentő (de cseppet sem meglepő) kutatást közölt az APA (ez a nagybetűs apa, az Amerikai Pszichológiai Társaság) a hőség mentális hatásairól. Nem, nemcsak te érzed úgy, hogy melegben idegesebb vagy, és kevésbé tudsz koncentrálni. Hőség idején látványosan: