„Szégyen, hogy erről külön szólni kell”
Visszajelzést kaptam a lépcsőházban – és ez rámutat, mi a baj a vezetői tréningekkel.
Ma meghirdetjük az Onlife új, őszi vezetői képzéseit, egy tegnapi esemény pedig jól mutatja, miért van szükség rájuk.
A minap egy kézzel írt, lefóliázott A/4-es papír fogadott a lépcsőházban, a ház főbejáratán. Két mondat állt rajta, és egyértelműen nekem szólt, habár a nevem nem volt rajta. Ahogy a szerzőé sem. Talán nem is tudja, hogy kinek címezte.
Mint kiderült, közel tíz hónapja csinálok rosszul egy egészen apró dolgot, és ezzel – tudtom nélkül – kellemetlenséget okozok egy másik lakónak, legfeljebb naponta fél percre. Valószínűleg a legelső perctől bosszantotta őt ez a hibám (biztos, hogy nem ma tűnt fel neki), de szinte jelentéktelen apróságról van szó. Talán az ő fejében is az járt: „Minek szóljak érte? Majdcsak észreveszi magát.”
Hát, nem vettem észre magam. Ehelyett az előző 320 napban újra és újra és újra elkövettem ezt az apró hibát. Őt pedig napról napra zavarta, és zavarta, és zavarta, és zavarta. Egészen a tegnapi napig, amikor úgy döntött: elég volt. Megírja a cetlit.
Az első mondat tárgyilagos volt, mint egy jó visszajelzés. Elképzelem magam előtt, ahogy a mondat végén felemeli a tollat, és elgondolkozik. Hiszen a lényeget már leírta! „Legyen szíves az, aki X feladatot Y módon csinálja, inkább Z módon csinálni.” Mi mást kellene még mondani? Talán 10 hónapja még meg tudott volna állni itt – de ezen a ponton átvette benne az irányítást az Agymanókból ismert Harag. Valami olyasmit mondhatott:
„Az nem lehet, hogy ennyivel megússza. Emlékezz vissza, mennyi apró kellemetlenséget okozott neked az előző évben! Felrúgta az alapvető együttélési szabályokat! Tudnia kellett, hogy ezzel bosszant téged, mégis így csinálta! Hogy lehet valaki ilyen figyelmetlen és trehány? Nem engedheted el ilyen egyszerűen a dolgot. Meg kell, hogy értse, hogy nagyon gáz, amit csinált. Add ide az irányítást, firkantsunk oda még egy mondatot.”
Újra megfogta tehát a tollat, és 10 centiméterrel lejjebb odafirkantotta a következőt:
(Szégyen, hogy ezért külön szólni kell.)
Így, zárójelben.
Elmondom, hogy mi ment végig bennem az elolvasást követő percekben.
Egyrészt, pocsék érzés azzal szembesülni, hogy valamit rosszul csináltam az előző évben. Az első mondat önmagában is kellemetlen.
„Hé, haver, ezt nem úgy kell, hanem így.”
Amikor te „úgy” csinálod már egy-öt-tíz éve, ez a mondat elég kínos. Pláne akkor, ha a másik személy végignézte az előző egy-öt-tíz évben, ahogyan te úgy csinálod, és nem így! Eszedbe jut az a rengeteg eset, amiben – állítása szerint – valamit rosszul csináltál. Mit gondolhattak rólam a háttérben? Mit mondhattak rólam, amiről nem tudtam?
Ezt a gondolatot felváltotta néhány másik.
„Ki mondta, hogy ezt így kell csinálni? A házszabályban nem szerepel, miért kéne így csinálnom?” (És valóban: az interneten egyetlen helyen írnak erről a kérdésről. Ott neki adnak igazat.)
„Végülis vannak logikus érvek amellett, hogy miért így csináltam…” (Megjegyzés: korábban nem voltak, soha el sem gondolkoztam azon, hogy ezt hogyan kellene csinálnom.)
„Miért, te mindent jól csinálsz? Csak lássam, hogy egyszer is hibázol valamiben, és megkapod a saját cetlidet a bejárati ajtóra.” (Nem tudom, hogy ki írta, így valószínűleg mindenki felé bizalmatlanabb leszek.)
És a legsötétebb gondolat: „És ha nem változtatok, akkor mi lesz? Mit fogsz csinálni? Mi van, ha holnaptól ugyanígy csinálom, tudva, hogy ez bosszant téged? Akkor mit fogsz csinálni? Milyen hatalmad van felettem?” (Csak egy pillanatra, de ez is átfutott a fejemen.)
Tanulságos volt, ahogyan megfigyeltem magamon, hogy hogyan reagálok egy egyszerű, anonim negatív visszajelzésre. Ugyanerről mesélnek a menedzserek a vezetői képzéseinken. (Igen, a vezetők is rendszeresen beszélnek a főnökeikről. Az ügyvezető igazgatók pedig az ügyfeleikről, partnereikről. Néha külön kell kérni őket, hogy „mostmár vezetői szerepből beszéljünk erről a kérdésről”, annyira elragadja őket a lendület.)
A vezetők többsége pont ugyanígy ad visszajelzést. Sok hónap elteltével, amikor már nagy a baj. Gyakran anonim módon, a 360 fokos értékelésben, vagy a meeting végén megtartott szentbeszédben. A visszajelzés pedig legtöbbször negatív: a szomszéd sem hagy cetlit az ajtón azért, hogy megköszönje, hogy nem hallgatjuk hangosan a zenét, vagy nem kezdünk el vasárnap reggel 7-kor fúrni. Az természetes. A legtöbb vezető nem tudja megállni azt sem, hogy a végén odategye: „Szégyen, hogy ezért külön szólni kell.” Nem én vagyok a hülye vezetőként, hogy 10 hónapig nem szóltam. Te vagy a hülye, hogy nem jöttél rá magadtól.
A legnagyobb gond azonban a következő. Nem ismerem a szomszédot. És ha nem ismerem, miért akarnék változtatni a kedvéért? Miért legyen fontos számomra, hogy ő naponta fél percben jobban érezze magát?
És itt megy félre a legtöbb vezetői tréning. Amikor visszajelzésről, delegálásról, coachingról, fejlesztésről, „motivációról” van szó, szinte mindig azt a kérdést válaszolják meg:
Hogy írjam meg ezt a cetlit, hogy a munkatársam biztosan megtegye, amit akarok?
Milyen szavakat használjak?
Ezek persze fontos kérdések (sajnos a legtöbbször rossz válaszokat adnak), de a legfontosabb kérdést nem teszik fel:
Hogyan válj olyan menedzserré, olyan vezetővé, aki miatt a kollégák változtatni és fejlődni akarnak? Hogyan válj olyan vezetővé, akitől elfogadják a delegálást? Akinél nem lesütött szemmel fogadják a „ki vállalná?” kérdést, hanem rögtön három kéz emelkedik a magasba.
Az Onlife új vezetői képzésein erre helyezzük a hangsúlyt
Szeptembertől az Onlife Management Bootcamp mellett (te jó ég, már az ötödik csoport indul) három új tréningtematikával jövünk. Most először tantermi és élő online képzéseken találkozunk.
Augusztus 17-ig bevezető áron 20% kedvezménnyel jelentkezhetsz az alábbi képzésekre:
Az eredményes menedzser tréningen megtanulod és elkezded használni a legfontosabb 4 menedzseri viselkedést. Ha hallgatod a podcastot, de még nem építetted be az életedbe ezeket az eszközöket, ez a tréning néhány hónap alatt megváltoztatja, ahogyan a csapatodra és a vezetésre nézel. Hogyan válj olyan vezetővé, akinek a kedvéért akarnak változni a csapattagok?
Az eredményes kiválasztás tréningen a legfontosabb vezetői feladatodhoz: az új munkatársak felvételéhez kapsz útmutatót. Az állás megüresedésétől az interjúztatáson és szűrésen át egészen az új munkatárs első évének végéig. Ez a képzés kifejezetten hiring managereknek (azaz neked, ha közvetlen felettesként új munkatársat vennél fel) szól, NEM HR-képzés!
A menedzsment színe-java tréningen arról tanulsz, hogyan szabd személyre a kommunikációdat, a konfliktuskezelést és a projektmenedzsmentet a csapatodban. Hogyan menedzseld jobban magadat és csapattársaidat a DiSC segítségével, kerüld el a vezetési csapdákat, és hogyan adj ki jobban feladatot a csapatodnak?
Mindhárom tréning a Manager Tools eszközeire és tudásanyagaira épít, és több mint százezer forint értékű bónuszt adunk a részvétel mellé. Más vezetőképzésekkel szemben az Onlife tréningjein az árak nyilvánosak, a módszerek transzparensek. Jelentkezz augusztus közepéig, és mind az offline, mind az online tréningre 20% kedvezményt kapsz a listaárból.
Zárszó
Mi lett a cetlis történet vége: Miután végigfutottak rajtam az érzések, döntöttem:
Változtatok a viselkedésemen. Bár apró dologról van szó, ha neki fontos, megteszem érte.
Jóhiszeműen nézek a szomszédra: nem akart rosszat, de hülyén fejezte ki magát.
A második mondatban nem volt igaza. Nem volt „szégyen, hogy erről külön szólni kellett”. Ha valami zavarja, mondja el: ne tíz hónap után, hanem tíz nap után.
És végül rájöttem: milyen jó lenne ismerni egymást, hogy ezeket a kérdéseket ne arctalan cetlizéssel, hanem bizalmon alapuló kérésekkel intézzük egymás között.
Ugyanezt tanítjuk a képzéseinken. Találkozzunk szeptemberben.
Üdv,
Péter és az Onlife csapata