„Hogyan kell projekteket sikeresen menedzselni?” Erre a kérdésre könyvtárnyi válasz született. Számtalan képzést találsz a piacon, amely azt ígérik: néhány hónap után megérted majd, hogyan csináld. Talán nekünk is egy projektmenedzsment kurzussal kellene indítani, de szokásunkhoz híven inkább néhány podcast epizód lesz belőle, amit a meglévő Kör tagságoddal elérsz.
Van ugyanis egy alapelv, ami összefoglalja és érthetővé teszi számunkra minden projekt lényegét, és (szinte) mindent tartalmaz, amit a projektmenedzsmentről tudni érdemes. A törvénnyel Mark Horstman, a Manager Tools társalapítója állt elő jó pár évvel ezelőtt egy dallasi mexikói étteremben, hogy segítsen egy csoportnyi fiatal menedzsernek, akik féltek a komplex szoftverfejlesztői projektektől. Féltek az iszonyúan bonyolult rendszerektől, módszertanoktól, eszközöktől, amelyek a projekteket ma körbeveszik.
A törvény egyszerű: egy projekt nem más, mint feladatok sorozata, amelyeket emberek készítenek el, bizonyos időtávon belül. Bármennyire is szeretnénk bonyolítani a helyzetet, bármilyen komplex is a projekt, végül minden egyes projekt abból áll, hogy megnézzük, ki felel egy bizonyos feladat végrehajtásáért, mi az adott feladat, és mikorra kell ezzel elkészülnie. Nem számít, hogy a projekt kéthetes és a büdzsé félmillió forint, vagy hatéves és 200 milliárd forint a költségvetés: a lényeg minden esetben ennyi. Ki csinál mit és mikorra? Minden más bonyolult eszköz segíthet, de valójában csak nagy és komplex projektek esetén hasznosak (és amúgy sem néz rájuk senki :) ).
Szóval: a mai adásban leegyszerűsítjük a projektmenedzsmentet. Amikor először hallottam őket erről beszélni, azt gondoltam, amit valószínűleg te is: ez túlságosan leegyszerűsítő. Mi értelme ennek? Ez egy korrekt észrevétel, de a törvény szándékosan leegyszerűsítő. A sorozatban el fogjuk mondani a törvény hátterét, és mindazt, amit a projektmenedzsmentről gondolunk. Elmondjuk azt is, miért volt (eddig) kevés projekt témájú tananyag az Onlife Körben… és azt is megtudod, miben más a „menedzsment”, mint a „projektmenedzsment”.
Vágjunk bele!
Listen to this episode with a 7-day free trial
Subscribe to Onlife to listen to this post and get 7 days of free access to the full post archives.