„A jó vezető önazonos.” vagy „A legfontosabb vezetői erény a kitartás és az emberi önazonosság.” vagy „Az önazonosság a legfőbb érték a vállalkozói létben is.” vagy „Legyen az önazonosság a jövő HR szakemberei számára is az egyik legfontosabb húzóerő.”

Ha olvasol vezetői blogokat vagy jártál már vezetői tréningen, akkor találkoztál már az önazonosság fogalmával, az „autentikus” vezetővel. Ahogy sok más vezetői tanács, ez is jól hangzik. Ki ne akarna önazonos lenni? Ki akarna „valaki mást” megjátszani, akár a munkában, akár a magánéletben? Ki akarna másoknak megfelelve, mások igényeihez és elvárásaihoz alkalmazkodva dolgozni, élni?

Mint sok más jól hangzó fogalommal, itt is a gyakorlati alkalmazással van a baj. Mit kezdjünk vele? Mit kezdjünk azzal a tanáccsal, hogy „legyünk önazonosak”? Hogy a vezető „egyik legfontosabb tulajdonsága” az önazonosság? A mai adásban tehát ismét abba a kellemetlen helyzetbe kerülünk, hogy egy népszerű, jól hangzó fogalmat kell tisztába tennünk. Miért?